Külföldön új életet kezdeni mindenképpen bátorság. Lajtai György, vagy ahogy az amerikai és a kanadai filmgyártásban ismerik George Lajtai csc a szerencsések közé tartozik. Sikerült az új, választott hazájában gyökeret vernie és a saját szakmáját folytathatta a Föld egy távoli pontján.
Gyurival kollégák voltunk Pécsett, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában. Jómagam a televíziós pályafutásom elején jártam, ő „szárnyait bontogató”, tehetséges operatőr volt. Aztán elkerült Pécsről. Évtizedekig nem láttam. Néhány évvel ezelőtt találkoztunk újra, amikor feleségével, Eszterhai Katalinnal, a sokak által ismert Kozma Pál díjas íróval készítettem interjút Budapesten. Katival szintén kollégák voltunk Pécsett. Nem volt kérdés, hogy nagyon kíváncsi voltam mindkettőjükre.
Gyuri volt reális kockázata annak, hogy Kanadában egészen más pályát kell választanod?
Fel sem merült bennem, hogy nem fogom tudni folytatni az alkotómunkát, és az operatőri hivatást el kell cserélnem valami egészen másra. Több, mint 30 év telt el azóta, hogy elmentem Magyarországról. Alkotni akartam, filmeket készíteni. Nagyobb léptékben, mint amire itthon lehetőségem nyílt. Úgy éreztem, hogy itt nem tudok annyira kiteljesedni, mint amennyire szeretnék. Ebben az országban nincsenek számomra akkora perspektívák, amilyeneket elképzeltem magamnak, és amiket meg akartam valósítani. Egyikünk sem számított pályakezdőnek, amikor váltottunk. Hiszen sok év szakmai múlt állt már mögöttünk. A párommal, Eszterhai Katalinnal közösen úgy határoztunk, hogy új életet kezdünk. Fogtuk a két gyereket és nekiindultunk.
Azért ez egyáltalán nem volt olyan könnyű, mint amilyennek ezt ma gondolnánk?
Azt mondják, kint sincs „kolbászból a kerítés”. Az az igazság, hogy dolgozni kell a sikerért. Semmit sem adnak „ingyen”. Azonban az kétségtelen, hogy ha az ember eltökélt, kitartó, van célja és mindent megtesz azért, hogy azt el is érje, akkor megtérül a befektetett munka. Hozzátartozik a történethez, hogy valóban fejenként egy bőrönddel keltünk útra, mintha csak nyaralni indulnánk. Először Olaszországba mentünk. 2,5 évig tartott, amíg minden elrendeződött és megérkezhettünk Kanadába. Ez a „köztes megálló” elég sok tapasztalattal szolgált abban, hogy hogyan boldogulhatunk egy új országban, az anyanyelvünktől eltérő nyelven.
A sikerbe vetett hitünk nagyon kellett. Tulajdonképpen csak egymásba kapaszkodhattunk. A család, az összetartozás jelentette a biztos pontot. Megpróbáltatások persze bőven vártak ránk. Viszont egy percig sem volt kétséges számunkra, hogy mind a ketten a saját szakmánkban fogunk elhelyezkedni. A céltudatosságunk volt a vezérfonal. Ehhez kellett, hogy mindketten megoldás orientált emberek legyünk. Nem akadtunk meg a problémákon, hanem azt kerestük, hogyan tudjuk megoldani őket.
Szerencse, tudás és rugalmasság is kell az életben való boldoguláshoz
Pécsett még fordítós filmmel dolgoztam. Amikor kiértünk Kanadába, ott viszont már nem filmre forgattak. Akkor kezdődött el a videó korszaka. Tehát meg kellett tanuljak az új technikával dolgozni. Mindez azt is jelentette, hogy nem elég a tehetség. A sikeres léptékváltáshoz ez is kellett.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Az Emmy díjra jelölés pedig azt hozta magával, hogy a szakmában felfigyeltek rám. Megismerték a nevemet. A felkéréseket, megbízásokat befolyásolja az a tény, hogy az elmúlt 8 évben összesen 12 Emmy jelölésem volt. Ez bizalmat kelt a megrendelőben. Legyen az a Disney, a PBS, a CBC, az Apple, az Amazon, vagy a Netflix, mindegyik cég minőségi munkára számít. Mindez pedig egyszerűen más minőség, más lépték.
Jane, Emmy jelölés: Nominee Cinematography for a Single Camera Live Action Program
Sokszor mondták már, hogy könnyű nekem, mert elmentem és sikerült. Azonban nem volt könnyű kint bekerülni a filmgyártásba és elérni ezt a minőséget. Nagyon sokat kellett ezért dolgozni. Hittel, bizalommal, eltökéltséggel, akarattal, kitartással. Egyetlen percre sem volt szabad feladni. Akkor sem, amikor a nehézségek jöttek. Menni kellett előre és becsülni az elért eredményeket. Egy kívülálló ma már persze a sikereket látja. A mögötte álló munkát azonban nem lehetett megspórolni. Amerikában és Kanadában is tényleg jónak kell lenni ahhoz, hogy az Emmy jelölést elérni és aztán megismételni is lehessen.
A Disneynek dolgozni mennyiben kíván más szemléletmódot?
Meg kellett tanulnom a világítástechnikát, azokat a speciális szempontokat, technikai kívánalmakat, ami jellemzi a Disney filmjeit. Ugyanakkor az élet nagy adományának tekintem, hogy ebben a munkában sem kellett feladnom magam.
Bele tudtam tenni a saját tudásomat és elfogadták a javaslataimat. Ez hatalmas dolog a számomra, mert meg tudtam mutatni azt, amilyen én vagyok. Hozzá tudtam tenni valamit a bennem lévő tehetségből. Ez valóban jó érzés. Mert én mindegyik munkámat szerettem. Egyikből következett a másik lehetőség és ez folyamatos fejlődést adott. Egyre jobb lehettem, és egyre többet tudtam a szakmából. Ez volt a siker útja számomra.
Az európai látásmód eltér az amerikaitól. Mennyire érvényesül ez a különbség?
Valóban jelentős az eltérés. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az én Európából jövő alkotói minőségem pozitív módon járul hozzá a munkáimhoz, amikor lehetőségem van érvényesíteni. De mindig figyelembe kellett vennem, hogy a néző értse a filmet, amit néz.
Meg kellett tanulnom az „amerikai filmgyártás nyelvén beszélni” alkotóként.
Az amerikai néző nagyívű történetekre, látványos képi élményekre vágyik. Ez az igény az, amit az amerikai filmgyártásnak ki kell elégítenie.
Mi az a cél, ami motivál, amit mindenképpen szeretnél megcsinálni?
Szeretném élvezni az életemet. Az élményekkel teli szabadidőt. Amíg aktívan dolgoztam, akkor szinte csak aludni jártam haza. Korán mentem, későn jöttem. A filmes lét ugyanis eltökélt munkát kíván, sok-sok óra elfoglaltságot. A család háttérbe kellett szoruljon. Különösen attól az időtől, amikor önállósultam és saját céget hoztam létre. Az érkező lehetőségeket ugyanis nem szabad kihagyni, mert egyáltalán nem biztos, hogy újra megkapjuk őket, ha elszalasztjuk. Viszont most már szeretnék a lehető legtöbb időt szentelni a családnak. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem csinálok több filmet. Az is fontos, hogy a szakmába most bekerülő fiatalokat segítsem. De az elsődleges szempont a szeretteimre való odafigyelés.
Van olyan munka, ami annyira fontos volt, hogy nem maradhatott ki ebből az életútból?
Amikor körbejártam a világot a National Geographicnak készített sorozat kapcsán, az különleges élmény volt. 36 országban forgattunk az Északi Sarktól a Déli Sarkig. Készítettem filmet többek között Ausztráliában, Mongóliában, Kínában, Japánban. A Föld számtalan pontján megfordulhattam a munkámnak köszönhetően. Ezek hihetetlen élmények. Összességében tekintve elmondhatom, hogy gazdag életút van mögöttem. Katalinnal pedig nagyon jó páros vagyunk. Úgy érzem, meg tudtam csinálni azt, amiért vállaltam a kiugrást. A bizonytalanba indultunk el annak idején. De felhasználtam minden lehetőséget, amit az élet adott, hogy az lehessek, aki ma vagyok.
Köszönjük a fotókat Lajtai Györgynek.
Csaba Beatrix
Első megjelenés 40plusz
