Rock and roll az élet. De vajon tudjuk-e mit is jelent? Örökzöld slágereket, végeláthatatlan bulikat? Zenét, amire még a legsótlanabb alakoknak is megmozdul a teste, táncritmusra jár a lába? Szenvedélyt, ami átjárja a zsigereket? Kortalanságot, amikor teljesen mindegy hány éves az ember, csak az számít, hogy amikor megszólal, mindent betölt a zene? Ami felkavar, miközben a napi rutin feszültsége szertefoszlik, mint a hajnali pára az első napsugarak melegétől.
Szinte sosem gondolkodunk el tudatosan azon, kinek köszönhető, hogy ez a megkérdőjelezhetetlenül kirobbanó energia ikonikussá vált magyar számok sokaságaként, bármely pillanatban elérhető a számunkra. Volt ugyanis a történelem távlatában egy fiú, aki kitörölhetetlenül beírta magát a magyar zene történetébe, amikor egy tinédzser pimaszságával felvértezve, a maga természetességével hozta haza Magyarországra a rock and rollt.
Fenyő Miklós több, mint fél évszázada egy percre sem hagyta abba a hivatását. Számai nem a ma divatos „retro” kategóriába tartoznak. Sosem ment ki a divatból. Ő maga a zene, az életigenlés. Ennek köszönhetően minden nehézséget legyőzve töretlen pálya, igazi életmű született általa. A mai napig megőrizve a tinédzser pimaszságát a dalokban, musicalekben, zenés darabokban. Kimondva mindazt, amit az alkotómunkának köszönhetően gyakorta helyettünk, a közönség helyett fogalmaz meg. Ezért koránt sem meglepő, hogy a több nemzedéket átölelő rajongó tábora teltházas koncerteken, színházi előadásokon éli át teljes odaadással az élményt.
Amikor hazatértek Magyarországra olyan közegbe csöppent vissza, ami gyökeresen tért el az Amerikában megtapasztalt szabadságtól. Nehéz volt újra megtalálni a helyét itthon?
Meg kellett tanulni azokat a „játékszabályokat”, amik meghatározták a mindennapokat. Ezek nem csak a felnőttekre, a szüleimre vonatkoztak. Nekem gyerekként is be kellett minden értelemben illeszkedni az itteni közösségbe. Ez pedig időnként kihívást jelentett, hiszen valóban teljesen más léptékekkel találkoztam az Amerikában töltött 4 esztendő, és azt követő angliai 8 hónap alatt. Ráadásul abban a világra fogékony időszakban voltam ebben a másik közegben, ami a kisgyermek korból a serdülő korba lépést jelentette. Csak úgy szívtam magamba az életet, az élményeket, az addig nem ismert szabadság élményt. Ugyanis dimenzionális különbség volt a két világ között, amit talán nem is értenek teljesen azok, akik nem élték át azokat az évtizedeket a keleti blokkban.
Amikor leszálltunk New Jerseyben a repülőgépről, azonnal a zene fogadott, ami gyökeresen eltért az addig általam ismert zenéktől. Szólt a rádió. A blues hangjai áradtak, és én egyből beleszerettem. Ez az élmény pedig jó értelemben véve megpecsételte a sorsomat. Akkor is, ha egy nap a szüleim úgy döntöttek, hogy hazatérnek Magyarországra. Hazahozta apámat a szíve. Nekem gyerekként pedig természetes volt, hogy nem maradtam kint a rokonoknál, hanem jöttem én is velük. Mindezzel együtt a saját korosztályomba viszonylag gyorsan beilleszkedtem. Ebben talán az is közrejátszott, hogy a rock and rollt én magammal hoztam Amerikából. Ez a műfaj nem csak a magyar zenei élet meghatározó elemévé vált. Fogalmazhatunk úgy, hogy a rock and roll szó szerint „kiforgatta a világot a négy sarkából”. Megjelent egy új nemzedék, amely keresetlen őszinteséggel fogalmazott meg olyan érzéseket, élethelyzeteket, amiket a korábbi generációk még véletlenül sem érintettek. Amikről nem lehetett, nem illett beszélni. Énekelni róluk, belekiabálni a nagyvilágba pedig elképzelhetetlen volt.
Nem csak generációk közti szembenállásról volt szó. Hanem arról, hogy mennyire jó élni, annak minden ízével. Érzések, szexualitás, vitalitás, a maga zabolátlan módján „az élet sava-borsára” hívva fel a figyelmet. Az addig komolykodó, talán kicsit prűd társadalom hirtelen szembesült ezzel a pimasz szókimondósággal. Megfűszerezve egy szokatlan zenei dinamikával, ami nagyon jót tett a szövegnek. Olyan magától értetődővé, ugyanakkor vérlázítóvá tette a számokat, hogy egy cunami sebességével söpört végig a bolygón. Ezt jelentette a rock and roll.
Mi volt az a tényező, ami meghatározó ívet adott a kezdetektől?
Abban az időben amikor hivatászszerűen elkezdtem zenélni, Magyarországon is nagyon sok zenekar alakult. A különbség az volt köztem és a pályatársaim között, hogy ők itt nőttek fel, csak ezt a rendszert ismerték. Ezekből az élményekből táplálkoztak zenészként. Amerikában és a nyugati országokban a rock and roll nem volt politikai töltetű, és ebben az értelemben véve „rendszer idegen”. Sokkal inkább az élet telítettségéről szólt. Az élet örömeinek bátor felvállalásáról. Megfogalmazva és kimondva minden fontosat ezzel kapcsolatban. De nem csak a szöveg tartalom volt újdonság. Zenei értelemben sem volt olyan előzménye, ami mintaként szolgálhatott volna. Tehát mint egy „ősrobbanás”, szó szerint berobbant a világba. Villámgyorsan a köztudat részévé vált és valóban mondhatjuk, hogy a mai napig sem ment ki a divatból. Minden értelemben kortalan maradt. Ennek az is oka lehet, hogy azóta sem született ekkora léptékű újdonság a zenei palettán. A rock and roll a jelenben tart.
Összehoztuk az embereket. Közösséget építettünk. Abban az időben egy koncert egyedi élmény volt. Lázasan készült rá mindenki. Alkalom volt. A koncert napja kiemelkedő dátummá vált a hétköznapok terében. Ma a nap 24 órájának minden percében elérhető a zene. Elég a mobil telefonnal felcsatlakozni a netre. Akkoriban ez koránt sem volt így. Más léptékekben éltünk. Ötmillió eladott lemez után kaptam 2000-ben Gyémántlemezt. Ez ténylegesen ennyi eladott lemezt jelentett. Olyan embereket, akik megvásárolták a korongokat, hogy bármikor otthon hallgathassák a zenémet. Talán ezen a példán keresztül is összemérhető a különbség. Hiszen ma egyetlen klipnek is lehet akár többmilliós nézettsége a YouTube-nak köszönhetően. Kényelmes fotelből megtehető kattintás számban „mérik” a sikert. Teljesen más a súlya, a dimenziója annak, amikor időt és pénzt nem kímélve elmentek az emberek a boltba „zenét vásárolni”, ami nem volt automatikusan és korlátlanul elérhető. Vagy jegyet vettek, hogy ott tolongjanak egy koncerten a tömegben. Várták, hogy megjelenjen egy új dal, egy kis-, vagy éppen nagylemez. Ez a felfokozott készülődés egyébként nem csak a közönség oldaláról volt érzékelhető. A zenekarok is hatalmas elánnal vetették bele magukat az alkotómunkába. Egy koncertre, vagy éppen turné körútra felkészülés is micsoda energiákat szabadított fel. Ennek a „közös várakozásnak” volt egy fantasztikus töltete. Mint egyfajta előjáték, ami felfokozza az érzékeket, felkészülve a nagy közös élményben való beteljesedésre a zenében.
Ugyan ezzel a szemlélettel érdemes a szövegeket is hallgatni ahhoz, hogy megértsék, mit jelentett a ’60-as, ’70-es, de még a ’80-as években is egy-egy dalszöveg. Gondoljunk csak az 1980-ban megjelenő Csókkirály című számra, ami egyértelműen a szexuális élmény hódító diadalára hívta fel a figyelmet. Ez még abban a már nyitottabb felfogású korszakban is igazi pimaszságnak számított. A Csókkirály premierje óta eltelt 40 év. A mai fiataloknak meg egy ilyen dal hallatán a szemük sem rebben. Sőt, talán nem is értik igazán, mi minden rejlik a szöveg mögött, ami annak idején olyan brutálisan megmozgatta a szüleik fantáziáját. Amit felismerhetnek, ha a szövegre is odafigyelnek.
Az élő koncertek varázsa azonban a mai napig sem csökken. Ezt mutatja az is, hogy a tavaszi születésnapi koncertre, a már hagyományos nyári margitszigeti koncertre, és a szintén elmaradhatatlan karácsonyi Fenyő koncertre is napok alatt fogynak el a jegyek. Ahogy a magyarországi, vagy éppen a határon túli turné körút állomásain is rajongók hada várja Miklóst.
Kétségtelenül van az élő koncerteknek vonzerője. Az is igaz, hogy a fiatalok éppen úgy eljönnek, mint az a korosztály, amelyik a zenémen nőtt fel. Megmutatva, továbbadva az élményt a gyerekeiknek. Ennek a folytatólagosságnak talán az is állhat a hátterében, hogy nagyon őszintén, a szívemből írom a dalaimat. Ezek vallomások az életről. Néha kimondva helyettük is fontos dolgokat. Ugyanakkor ezt azzal a tinédzserkori „laza” szemtelenséggel teszem, ami fenntarthat valóban egyfajta kíváncsiságot a következő generáció részéről is.
A Gyémántlemez kapcsán szóba került már a szakmai elismerés jelenléte. Van olyan díj, ami az Ön számára kiemelkedő?
A legnagyobb elismerés a közönségé. Ez az igazi díj. Amikor az emberek eljönnek, hallgatják a dalaimat. Nézik az előadásokat, amik hozzám kötődnek. Megosztják a YouTube-on található klipeket. Általuk lesz valami sláger és a szeretetük által válhat örökzölddé, amikor több évtized távlatából is „élő marad” egy dal. Amikor egy musical, egyvégtében 11 évig van fenn egy színház repertoárján, és amit ma is az ország több színházában láthatnak. Persze az is jó érzés, amikor a szakma elismerése mutatkozik meg egy díjban, a legfontosabb visszajelzés azonban maga a közönség. Csak rajtuk dől el, ki és mi lesz sikeres.
Miklós említette, hogy a pimaszság adta szókimondáson túl, egy kicsit mindig kilógott a sorból. Függetlenül attól, hogy éppen melyik országban élt. Ugyanakkor az amerikai kitérőnek köszönhető, hogy találkozott azokkal a későbbi életét meghatározó zenei élményekkel, aminek köszönhetően ez a töretlen ívű életpálya elindulhatott.
Kétségtelen tény, hogy az Amerikában töltött évek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy lássam a különbséget. Ennek köszönhetően pedig el tudjam utasítani azt, ami számomra nem volt elfogadható. Amit igazságtalanságként éltem meg. Ehhez a saját értékrendhez pedig a mai napig is ragaszkodom. Így fordulhat elő, hogy visszahallgatva egy-egy régi számot, most is teljesen bele tudok merülni. Felfedezem az aktualitását. Ma is inspirál. Izzóvá teszi a gondolataimat. Energiával tölt fel. Nemrégiben egyébként tovább is merészkedtem, és 2 drámát, zenés játékot írtam. Nem csak a zenei részt, hanem a teljes szövegkönyvet. Nem tudom, eljön-e az idő amikor a közönség ezzel találkozhat, de nekem fontos volt, hogy megszülessenek. El akartam mondani ezeket a történeteket.
Miklós azok közé a sztárok közé tartozik, akiket a szakmai teljesítményük, a személyes kvalitásaik fémjeleznek. Miből táplálkozik az a morális erő, aminek köszönhetően a siker nem szédíti meg az embert?
Biztosan fakad abból a családi indíttatásból, amiből érkeztem, amiben felnőttem. A neveltetésemből és abból a tapasztalatrendszerből is, ami a felnőtté válásom esztendőinek során gyűlt össze. A szakmai értékrend is hozzájárul, ami a sajátommá vált az évtizedek során. Voltak olyan meghatározó emberek, akikre felnéztem. Mindig az foglalkoztatott, amit csináltam. A zene, a gondolataim, amiket a világgal kapcsolatban megfogalmaztam, amit el akartam mondani. A dalok, az alkotómunka, a koncertek fontosak. Az élet, ami körülvesz. Annak a sok izgalmas jónak a megmutatása, amit érdemes észrevenni és megélni. Én komolyan veszem a hivatásomat. Mindez olyan erőforrás a számomra, ami bőven elegendő. Nincs szükségem arra, hogy a magánéletemmel, vagy a szakmámtól, a munkámtól eltérő hírekkel legyek jelen. A dalaim által élek. Ez az életem, az értékrendem, az erőm. Ezt adom magamból minden nap, és ezt hagyom magamból a világra.
Csaba Beatrix
Első megjelenés Váróterem Magazin
