Emberközeli előadások, dokumentumfilmek, kisfilmek. Tabutémák és mindennapinak tűnő élethelyzetek, amelyek mégis bonyodalmakat okoznak, felborítva kapcsolatokat, módosítva családok életét. Csupa olyan téma, ami megmozgatja Gaál Ildikó rendező, forgatókönyvíró fantáziáját. Legyen az olyan klasszikus, mint Tolsztoj: Kreutzer szonátája a színpadon, vagy a Meghalni tudni kell című film, ami az emberi kapcsolatokról szól és a „kékszakállú lényegét” feszegeti. De említhetjük a Demencia című kisfilmet is, ami „röpke 10 perc” alatt egy rendkívül traumatikus témát mutat be. Nemrégiben pedig létrehozott egy interaktív kísérleti előadást, ami izgalmas és szokatlan formában vonja be a közönséget. Ezek csak villanások egy szakmai életútban, azonban jól példázzák azt a sokszempontúságot, érzékenységet, ami jellemzi a munkáit. Éppen ezért rendkívül kíváncsi voltam Ildikó nézőpontjaira, témaválasztásai hátterére.
Az érdekel, mi történik az emberrel?
Magától értetődően kíváncsi vagyok. Ilyennek születtem. Érdekel a világ, az élet és az emberek. Akár az én életemhez kapcsolódó dolgokról, szituációkról van szó, akár a szűkebb vagy tágabb környezetemet érintik. Olyan témákkal foglalkozom, amelyeket meg akarok érteni. Olyan élethelyzetekkel, amelyeknek a mélyére szeretnék látni. Érdekelnek az emberi reakciók, amelyet kiváltanak. Ahogy arra is kíváncsi vagyok, hogy mik lehetnek a megoldások ezekben az esetekben? Az emberi természet megismerése foglalkoztat leginkább.
A Másfél óra – Társasjáték a végzetről interaktív előadás, több szempontból is izgalmas kísérlet. Nem csak témájában illik bele az imént említett tematikába, hanem színházi megvalósításában is szokatlan. Hiszen a felolvasószínházi forma már nem ismeretlen a nézők számára. Azonban az, hogy a darab egy pontján a rendező megállítja az előadást annak érdekében, hogy a közönséggel megvitassa az addig látott eseményeket Andráska Zsófia Gestalt terapeuta segítségével, az valóban újdonság a magyar színjátszásban.
Sok szempontból érdekelt a téma. A férfi és a nő gondolkodása a kapcsolatról, házasságról egy olyan helyzetben, amikor belép egy harmadik. Méghozzá úgy, hogy ennek a következményei tulajdonképpen végérvényesen megváltoztatják a család életét. A történet több síkon zajlik, miközben csupán másfél órányi valós időre látunk bele az eseményekbe. Az, hogy az előadás egy pontján a nézők is elmondják a véleményüket a történetben látottakról, még inkább árnyalja a képet. A darab egyszerre szól az eltávolodásról és az összetartozásról. Az emberi viszonyok, a gondolkodásbeli különbségek, a szituációk hozta új élethelyzet kezeléséből adódó válság mind olyan terület, ami tulajdonképpen bárkivel megtörténhet. Azok a történések, amiket a darab szereplői átélnek, ha nem is ebben a teljességben és végkifejletben, de a közönség soraiban ülők életében is jelen lehetnek. Ezért az a beszélgetés, amit Andráska Zsófia vezet a megállítás utáni rövid időben, lehetőséget ad a nézőtéren ülők számára, hogy megosszák a gondolataikat, érzéseiket a jelenlévőkkel. Örömteli tapasztalat, hogy meglehetős nyíltsággal meg is teszik.
Alkotóként lehetőség van arra, hogy a színészet eszközeinek segítségével, közérdekű témákat tárjon a művész az emberek elé. Olyan gondolkodásra késztető formában, amely a szórakoztatás mellett, az élethelyzettel való szembesülésre is lehetőséget ad. Habár feloldozást nem ígérhet, a játék segítségével mégis lehetővé teszi, hogy érzelmileg azonosuljanak, vagy éppen ellenkezőleg, megfogalmazzák saját, eltérő nézőpontjaikat.
Ez a transzformációs gondolkodás úgy tűnik, végig kíséri a pályafutását.
Talán a rendezői vizsgafilmemmel kezdődött, ahol olyan témát akartam feldolgozni, aminek a hátterét egyáltalán nem értettem. Azt sem, hogyan jön létre az, amit átéltem az élmény során, amikor megismerkedtem a történettel. A filmet meglehetősen nehezen tudtuk megvalósítani, mert a forgatások során kiderült, hogy egyáltalán nem lehet mindent „egyszerűen csak felvenni” kamerával. A film ezért közel sem tudta visszaadni azt, amit a valóságban átéltem a helyszínen. Azóta is az a szándék vezet, hogy megismerjem a témákban rejlő mélységeket, amelyek tudatosan vagy éppen tudattalanul hatnak az emberek életére. Akkor is, ha nem feltétlenül értjük azt, ami történik. De törekedhetünk arra, hogy minél többet értsünk meg ezekből a szituációkból, amiknek a hatására esetleg képessé válunk arra, hogy a következő eseménynél másképpen, esetleg jobban reagáljunk.
Nem csak az emberi kapcsolatokat feszegető témákkal foglalkozik a munkáiban. Társadalmi kérdéseket felvető darabok és filmek is születnek Ildikó olvasatában, amelyek egyben morális válaszokra is várnak.
Arra jöttem rá, hogy fontos a számomra, hogy jól legyek. Munka közben éppen annyira fontos, mint a magánéletemben. Ez pedig akkor tud létrejönni, ha van fogadó környezet, ami megfelelően érzékeny az adott témára. Egyet akarjunk az alkotómunkában. A nézőket például a Másfél óra – Társasjáték a végzetről előadás előtt be kell avatni abba, mi fog történni. Tudniuk kell, hogy a darab során megállítjuk a játékot, és ebben a szituációban lehetőségük lesz véleményt formálni a történetről. Sőt arra is lehetőségük van, hogy résztvevői legyenek a darabnak. „Betelefonálhatnak” és tulajdonképpen bármit mondhatnak eközben a főszereplőnek, amit fontosnak éreznek. Ez különleges lehetőség, ami valóban szokatlan helyzetet teremt mindenki számára. A színésznek éppen úgy, mint a nézőnek, aki ezáltal maga is szereplővé válhat. Ahhoz, hogy ez a szituáció létrejöhessen, a kezdés előtt ki kell állnom, és ezeket az információkat el kell mondanom az aznapi közönségnek. Olyan légkört teremtve, hogy a nézőnek legyen kedve és bátorsága erre a nyitott, közös játékra. Amikor ez a közös, elfogadó együttlét létrejön, az nagy szabadságot ad nekünk, szereplőknek is. Felszabadító élmény mindenkinek. Nagyszerű partnerek a játszótársaim, és a közönség is. Ez így együtt pedig örömteli játékká válik. Ebben a színházban az is jó, hogy rögtön érezzük az eredményt. Együtt élünk, együtt lélegzünk a jelenlévőkkel egész idő alatt. Ez bizalmi játék. Szeretek így alkotni.
Az egyensúlyra és az összhangra törekvés jellemzi leginkább. Biztonságérzet és egyfajta nyugalom árad a személyiségéből. Hogy hat ez a közös munkára?
Azt tapasztalom, hogy ösztönző a társakra. Megadja azt a szabadságot, hogy menet közben mindenki többféleképpen próbálja ki magát. Az előadásban vagy az elkészült filmben viszont már a kialakult, a részekben is összhangot alkotó teljességnek kell megszületnie. Valóban közösen hozzuk létre azt, ami a néző elé kerül. Ez az elfogadó légkör a kiteljesedés érzését adja meg. Addig alakítjuk a munkát, amíg mindenki eléri a „jól érzem magam” állapotát abban, amit létrehozunk. Ez az az helyzet, ami a szabad, ugyanakkor tudatos, fogalmazhatunk úgy, hogy egy célért történő közös munkát jelenti a számomra.
Csaba Beatrix
Köszönjük a képeket Gaál Ildikónak
Kiemelt kép: Csaba Beatrix
Rendező: Gaál Ildikó
