Hermányi Mariann tehetséges, elbűvölő személyiségű fiatal színésznő, aki egyre többször tűnik fel a televízió képernyőjén és a filmvásznon. A Besúgó című sorozatban nyújtott teljesítményéért, 2023-ban a legjobb női mellékszereplő kategóriában, megkapta a Televíziós Újságírók Díját. Nemrég járt Cannes-ban a MIPCOM-on, ahol a Hunyadi televíziós sorozat világpremierjét tartották a rangos szakmai seregszemlén. A mozikban október végén mutatták be a Ma este gyilkolunk című krimi vígjátékot, amelyben Kern András oldalán játssza a női főszerepet. Színházi szerepeiben is felfigyelt rá a szakma, 2024-től a Centrál Színház társulatának a tagja.
forrás: Centrál Színház fotó: Forgács Bea
A Kaposvári Egyetemen a színművész szakon Cserhalmi György volt az osztályfőnőke, aki rendkívül karizmatikus személyiség. Mennyire került a hatása alá, hogyan formálta a színészi énjét?
A képzés során fel sem mértem, mennyire meghatározó volt Cserhalmi növendékének lenni. Ahogy telnek az évek, egyre inkább észreveszem, hogy a tőle tanultak szinte a bőröm alá ivódtak be. Sokszor jutnak eszembe az útmutatásai. Kortalan és nagyon modern az ő művészete, én pedig szeretnék hasonlóképpen varázslat- teremtővé válni.
A Kaposváron töltött tanulóévek során mennyire vált közösséggé az osztály?
Nagyon szoros kapcsolat van közöttünk, szeretünk együtt lenni. A mai napig rendszeresen összejárunk, találkozunk, figyeljük egymás pályáját, nézzük az előadásokat. Megmaradt a közvetlen kapcsolat. Ebben az is közrejátszott, hogy Kaposváron folyamatosan együtt voltunk. Onnan nem „ugrik haza” az ember az órák és a próbák után. Egymásra voltunk utalva a felkészülésben. Ez önmagában azonban nem lett volna elég, nagyon jó csapat jött össze, ez is hozzájárult a közösség érzéséhez.
Mennyire volt könnyű vagy nehéz az elhelyezkedés az egyetem után. Befolyásolta a lehetőségeket, hogy Kaposváron tanultak?
Az én osztályom a Covid évében végzett, így a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása bennünket nem érintett. Ugyanakkor abban az időszakban a járványnak köszönhetően, nem nagyon lehetett munkát kapni. Emellett a színház mára annyira átpolitizálódott, hogy ez is befolyásolhatja az elhelyezkedés sikerességét. Arra is van példa, hogy egy-egy csapat együtt próbál szerencsét és saját projektbe kezd. Azok az osztályok, ahol rendezők, színházi vezetők tanítanak, a színész növendékek jobban „szem előtt vannak”. Szerencse is kell a boldoguláshoz. Ezek mind befolyásolják azt, hogy ki, mikor és hol kap munkát. Én magam nagyon sokat kilincseltem, kerestem a lehetőséget, hogy olyan színházba kerüljek, amelyet szeretek. Több, mint három évig csak elutasításokat kaptam. Nagyon nehéz időszak volt.
Tanítják az Egyetemen az önmenedzselés mikéntjét?
Nem kaptunk ilyen irányú felkészítést. A helyzet szerintem folyamatosan változik ebben is. El kell járni előadásokra, kapcsolatokat kell kiépíteni, az alkotókat meg kell ismerni. Egyáltalán nem könnyű ezeket a helyzeteket kezelni és feldolgozni. Tisztában lenni az esélyekkel, bátorságot gyűjtve megkeresni a döntéshozókat, elkerülni, hogy „nyomulós” legyen az ember, mégis felhívni magunkra a figyelmet, megteremteni az érdeklődést a munkánk iránt.
Az idei évtől a Centrál Színház társulatába szerződött. Ez szerencsés véletlen vagy az útkeresés eredménye?
Az egyetem előtt dolgoztam a színházban asszisztensként, így volt már kapcsolat. A lehetőséget az hozta meg, hogy beugrósként több előadásba bekerülhettem egy olyan színésznő szerepeibe, aki gyermekvállalás miatt most nem játszik. Egy év után a színház felajánlotta, hogy legyek a társulat tagja, amit nagy örömmel elfogadtam.
Rudolf Péter, Hermányi Mariann New York-i komédia forrás: Centrál Színház, fotó: Tomhauser Tamás
Az elmúlt években filmszerepek is megtalálták, méghozzá neves rendezők alkotásaiban. Játszott többek között Nemes Jeles László Napszállta című filmjében, a Koltai Lajos által rendezett Semmelweisben, Herendi Gábor Toxikoma című alkotásában, és több magyar sorozatban is. Mennyiben formálják a pályát a filmes tapasztalatok?
Annyi forgatást vállalok, amennyit csak lehet. Olyanokat is, amelyek csak egy-egy jelenetről, néhány mondatról szólnak. Viszont nagyon sokat tanulok közben a stábmunkáról, a forgatások helyszínén való mozgásról, a világítás, a hang, a kameramozgások jelentőségéről. Figyelem, hogyan születik a film. Nem csak magyar rendezőknél vállaltam és vállalok ma is szerepeket, hanem nemzetközi stábokkal is dolgozom. Nagyon nagy lehetőségnek látom azt a tanulási folyamatot, azokat a tapasztalatokat, amelyeket a forgatáson szerezhetek. Számomra az is fontos, hogy szeretem „kicsiben” kezdeni. Megismerni magát a menetet. Lépésről-lépésre építkezem és ha már biztonságban érzem magam, akkor tudok nagyobb távlatokra nyitni. Kell, hogy érezzem, mit tudok megcsinálni. Rendkívül maximalista vagyok és önmagam legnagyobb kritikusa. Ezért igényem van arra, hogy értsem a munka felépítését technikai és alkotói oldalról egyaránt. A filmkészítés pedig annyira összetett és bonyolult folyamat, hogy nehéz követni minden fázisát. A megszerzett tudás és tapasztalat jót tesz nekem a szakmai felkészülésben. A filmes és a színházi munka nagyon eltérő. A színészképzés során elsajátított tudást kezdetben szinte egyáltalán nem tudtam hasznosítani a forgatások során. Teljesen másként kellett építkeznem a film esetében. A sok apró szerep ebben sokat segített. Érdekes élmény egyébként, hogy teljesen más érzelmi és tudati érzés belülről átélni egy-egy jelentet, mint ami kívülről látszik a mozivásznon vagy a képernyőn. Meg kellett tanulnom, hogy a fegyelem és a testtudatosság miben segíti a szakmai munkát a kamerák előtt. Hogyan tudok hozzájárulni az eredményhez ezekkel a tulajdonságokkal. Ezért a legnagyobb vágyam az, hogy bekerüljek külföldi produkciókba, ahol olyan szakemberekkel, rendezőkkel és sztárokkal dolgozhatok együtt, akiktől még többet tanulhatok a filmről és a színészi munkáról.
Ma este gyilkolunk – Fazakas Péter filmje
Olyannyira sikerült a felkészülés, hogy főszerepet is kapott a „Ma este gyilkolunk” című krimi vígjátékban. Kern András oldalán láthatják a nézők a mozikban.
Amikor új csapattal kezdek dolgozni, akkor nagy bennem a drukk. Ebben a filmben színészlegendákkal játszhattam, akik meghatározó szereplői a színház és filmművészetnek. Megfelelni egy ilyen stábban az nagy kihívás. Jó hangulatú forgatás volt, ami hozzájárult a biztonságérzetemhez is. Ugyanakkor mivel nagyon kritikus vagyok önmagammal szemben, mindig a saját értékítéletem határozza meg, hogy mennyire érzem jól magam az adott helyzetben. Akkor vagyok jól, amikor elégedett vagyok az eredménnyel. A saját munkám minőségének, és az ebből fakadó sikereknek a mércéje számomra nem az, hogy mások milyennek látnak engem, hanem az, hogy én milyennek érzem a végeredményt. Az elfogadottság persze jó dolog.
A visszajelzések azért számítanak, mert ezek hozhatják meg az új felkéréseket, megbízásokat, szerepeket. Mik azok az erőforrások, amelyek segítenek az egyre jobb teljesítmény elérésében?
A személyiség fejlődése elengedhetetlen. Sokat változtam az elmúlt évek során. Ebben az is szerepet játszott, hogy ma már önmagamat is jobban elfogadom. A folyamatban nagyon sokat segítettek az osztálytársaim. Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Karácsony Gergő, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsík Ádám. Rengeteget fejlődött a kommunikációm, a csapatban dolgozás képessége, az egymásra hagyatkozás bátorsága. A jó lehetőségek, amik időről-időre megérkeztek, a kollégák, akiket a munkáim során megismertem. Ezek mind erőforrássá váltak. Sokat köszönhetek a testvéremnek, aki fantasztikus ember és nagyon sokat segít nekem. Feltölt, vigyáz rám, jön velem mindenhova, nemrégiben Cannesba is elkísért.
Cannes a Hunyadi televíziós sorozat világpremierje, forrás: kultura.hu
Az pedig legalább olyan fontos a kiégés elkerüléséhez, hogy képesek legyünk előadás vagy fogatás után kilépni a szerepünkből. Hasznos tulajdonság számomra, hogy amint befejezem a napi feladatot, akkor nem ragadok bele a játszott karakterbe. Amit viszont „hazaviszek”, az a siker vagy az aznapi „nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna” érzés. Ilyenkor a kétség marad meg, és ez egyáltalán nem függ attól, hogy mások milyennek látnak. Ez az én belső értékmérőm. Ezek érzelmi állapotok. Nem lehet mindig és kizárólag a külső szemlélő értékítéletére hagyatkozni, mert a nehezebb időszakokat nem lehet úgy „túlélni”, ha csak a visszajelzéseken keresztül látjuk magunkat. De ebből építkezni kell. Nem hiszem, hogy az a jó színész, aki öncélúan „elszerepeli” a privát életében azt a karaktert, amit éppen a színpadon alakít. Én annak a híve vagyok, hogy próbáljuk meg a színpadon tartani, ami a színpadra való, és arra törekedni, hogy ez minél több esetben sikerüljön. Igyekszem ehhez alakítani az eszközeimet és a színészi énemet. Viszont ahhoz, hogy ez sikerüljön, értenem kell önmagamat és az engem körülvevő világot. Meg kell találni azokat az arányokat, ami a színpadi létet és a magánéletet is meghagyja a maga teljességében.
Centrál Színház, David Mamet: Oleanna előadás fotó: Puskás Dávid
A közös jó munkák nagyon jó erőforrások. Ilyen például a mostani próbafolyamat a Centrál Színházban. Puskás Samu rendezésében, Szabó Kimmel Tamás partnere leszek az Oleanna című darabban. Igazi alkotói munka, élvezzük minden percét. Tamás kitűnő társ a játékban, Samu pedig rendkívül biztonságosan vezeti a próbákat. Felkészült, nyugodt, odafigyel ránk. Bátran hagyatkozhatunk rá, miközben meghallgatja a mi nézőpontjainkat és ötleteinket is. Nagyon várjuk a bemutatót.
Csaba Beatrix
Köszönjük a képeket a Centrál Színháznak
címlap fotó: Puskás Dávid, Centrál Színház, Network
