Valós időben kell elkapni a pillanatot. Nincs idő beállításra, nincs mód „visszajátszást” kérni, zsigerből kell „lőni”, amikor az energia összeér, szinte „ívet húz” a színpadon lévő művész és a fotós között.
Eöri Szabó Zsolt több, mint másfél évtizede a Nemzeti Színházban végzi ezt a rendkívül fontos feladatot, hiszen ezek az előadásképek az utókor számára őrzik meg a művészet erejét, egyben a magyar kultúra és színháztörténet részét is képezik.
Mi a feladata a színházi fotózásnak?
Ezek az ihletett pillanatok dokumentálhatják hitelesen az előadást, a színészi teljesítményt, amelyek ráadásul minden előadáson kicsit másként születnek meg. Aznap, ott, akkor és csak azoknak, akik jelen vannak. Az előadás a legjobban a riportra emlékeztet. Nem is való mindenkinek, felkészültség, türelem, elkötelezettség kell hozzá és ösztön. A zsigeri érzés felismerése, hogy egy-egy képbe tudd sűríteni mindazt, ami akkor, ott, a művész által megszületik.
A bunda c. előadás / Nemzeti Színház
A magyar színház- és filmművészet kiemelkedő ikonjáról, Töröcsik Mariról, a számtalan díjjal kitüntetett, háromszoros Kossuth-díjas színésznőről készült fotókból összeállított kiállítást, 2025. december 10-ig a nagyközönség is megtekintheti a Nemzeti Színház előcsarnokában. Vannak köztük egészen megrendítő hatású fotók, amelyek előtt elidőzik az ember. Elgondolkodtató képek, amelyek sejtetik, mit is jelent a pillanat művészete, miközben egy zseniális művész fotóba merevített mozdulatait láthatják a nézők. Ugyanakkor a fotós munkáját is csodálhatják, amely érzékletesen mutatja meg a művészet magasságait és az ember esendőségét ugyanabban a pillanatban.
Mik a legfontosabb tényezők, amelyek ahhoz kellenek, hogy a legjobb képek készüljenek el az adott előadásról?
Nehéz ezt szavakba önteni. Talán leginkább úgy lehet érzékeltetni, hogy készen kell állni a feladatra és várni azt az érzést, aminek a megjelenésekor érdemes exponálni. A művészek lelkiállapota, az alakításuk hőfoka, a helyzetük a térben, a fényben, a díszletek egy sokváltozós függvény, aminek a helyes megoldása, azaz a jó kép, estéről-estére, alkalomról-alkalomra más. Mindennek egyszerre kell összhangban lennie. Egyrészt érdemes fényképezni a rendező nézőtéri pozíciójából, mert akkor ugyanazt látjuk mint amit ő, aki a teljes színpadképre figyel. Emellett pedig érdemes más nézőpontokat is keresni, hogy ne csak a színpadképet dokumentáljuk. Én az előadások hangulatát, a karakterek közti kapcsolatot keresem. Érzelmi csúcspontokat, tekinteteket, gesztusokat. Sajnos a színpadra ritkán mehetünk fel, pedig közelről, nagyobb látószöggel, egy másik, még mélyebb világot lehet megnyitni. Ez csak a próbákon tud megtörténni. A végleges előadásképek szinte kivétel nélkül a bemutató előtt egy-két nappal készülnek, az úgynevezett fotós próbán. Akkor már teljes a színpadkép, a világítás, a maszkok, a frizurák.
A szarvassá változott fiú előadás
Nemzeti Színház
A fotográfus személyisége is meghatározó. Nekem komoly személyes kötődésem van a színjátszáshoz. A diákkori irodalmi színpadi múltam mellett felnőttként is állhattam színpadon a Pesti Magyar Színházban. Béres Ilona, Őze Áron, Szakácsi Sándor szemébe nézhettem egy néma szerepben, a Boldog Asztrik küldetése című előadásban. Ugyanakkor szakmai életem első felét a rádióban és a televízióban töltöttem újságíróként, de egyáltalán nem bánom a pályamódosítást.
Mi lesz az előadásfotók sorsa?
Bekerülnek az archívumba, katalógusba rendezik őket. Az én képeim a Nemzeti Színház történetéhez tartoznak, és emellett a színészek szakmai munkáját is megörökítik. A fotókat felhasználja a színház a promóciós munkában, két papír alapú folyóiratunk is van, és nagy szerepet kapnak a közösségi médiában is. Kapok visszajelzéseket, hogy a fotók alapján választottak a repertoárunkról előadást.
A színészekkel az évek során kialakul egy olyan munkakapcsolat, aminek köszönhetően bíznak bennem. Valóban, nagyon figyelek arra, hogy amennyire lehet, észrevétlen maradjak a próbákon. Egyébként rendezőfüggő, hogy a próbafolyamat melyik fázisában engedik be a fotóst. Néha kompromisszumot is kell tudni kötni, mivel a nyomdai határidők és a színházi munkák egy ekkora intézményben nem mindig illeszkednek. Például címlapfotók készültek már úgy, hogy a próbafolyamat még nem tartott abban a szakaszában, amikor díszletben, végleges jelmezben lehetett volna fényképezni. De ez teret nyit a fotós kreativitásának, ami izgalmas.
Lear király előadás / Nemzeti Színház
A fotós és a művészek közötti bizalom azért is nélkülözhetetlen, mert az előadás létrehozásának időszakában a művész a testével-lelkével dolgozik, kipróbál sok mindent, hiszen keresi az utat a szerepéhez. Ezek nagyon intim pillantok. Ilyenkor a közvetlen közelükben lenni különleges lehetőség, egyben felelősségteljes feladat. A legfontosabb, hogy az elkészült képek híven tükrözzék ezt a közös munkát.
Csaba Beatrix
Korrektor: Breznay Orsolya
Kiemelt kép: Töröcsik Mari / Nemzeti Színház
Köszönjük Eöri Szabó Zsoltnak, hogy hozzájárult a kiállításon szereplő fotókból néhány közléséhez a cikkben.
