A Mambo Maternica hazai és nemzetközi vonatkozásban is jelentős vállalkozás. Nagy Borbála első nagyjátékfilmje Budapesten, a Magyar Filmszemlén debütált februárban. Az első nemzetközi megmérettetése március végén a Marseille Music & Cinema Festivalon lesz, ahol a versenyprogramban találkozhat a magyar-német-francia koprodukcióban készült alkotással a közönség, áprilisban pedig az Achtung Berlin Filmfesztiválon nyitófilmként vetítik.
Borbála forgatókönyvíró-rendező, aki több, mint egy évtizede él Németországban és a filmes tanulmányait is Berlinben végezte. A budapesti bemutató után nemcsak a film fogadtatásáról beszéltünk, hanem a női rendezők elfogadottsága is szóba került a filmes szakmán belül.
Hogy állt össze a stáb és a finanszírozás?
Az NFI támogatása mellett pályáztunk Franciaországban egy regionális filmalapnál, de azt a pénzt a franciaországi forgatásra lehetett csak fordítani. Mivel ez egyben a Berlini Filmakadémián a diplomafilmem is volt, a technikát az Akadémia biztosította. Ezen kívül volt még egy forrásunk, a Pannónia dicsérete című kisfilmem fesztiválsikeréből és díjaiból volt még pénzünk, amit szintén fel tudtunk használni a Mambo Maternicához. Nagyon jó stábot sikerült összehozni tehetséges fiatalokból. Moritz Friese operatőrrel dolgoztam már a Pannónia dicséretében is, ő egyébként osztálytársam volt az Akadémián. Szintén egykori osztálytársam Margarita Amineva-Jester német producer. A magyar vezető producer pedig Iványi Petra volt, akivel régóta kerestük a lehetőséget arra, hogy együtt dolgozhassunk. Ő nagyon nagy gonddal válogatta össze a magyar csapatot.
A színészválasztás milyen szempontok szerint alakult?
Volt segítségem: Barna Sámuel és Szokol Jutka casting directorokkal castingoltunk majdnem 9 hónapig. Arra is törekedtünk, hogy olyan művészekkel dolgozzunk, akik még „friss arcnak” számítanak. 2023 januárjában kezdtük előkészíteni a filmet, ősszel már forgattuk. Sipos Verát elég korán, már februárban megtaláltuk – ehhez képest Székely Rozi és Török-Illyés Orsolya viszonylag későn, nyár végén került be a képbe. Nem tudom, más országokban mi a jellemző, de a magyar casting során azt vettem észre, hogy a színésznők sokkal felkészültebben jöttek a próbafelvételre, mint a férfi kollégáik. Érdekes, de szomorú felfedezés volt ez. Szerencsére akadt azért pár szorgalmas férfi színész is, köztük rendkívül tehetségesek is – így ők kapták meg a férfi szerepeket. Mindenesetre komoly logisztikát kíván egy több országot érintő film, nagyon örülök, hogy elkészült, és annak is, hogy mindhárom koprodukciós országban megismerheti a közönség. A hazai közönségtalálkozók pedig segítik a nézőket abban, hogy feldolgozzák a látottakat. Több visszajelzést is kaptunk ezeknek a találkozóknak a hasznosságáról, arról, hogy milyen fontos közösen beszélni a témáról. Meglepően sokan vannak, akiket érint a gyermekvállalási dilemma, és társadalmi osztálytól, kortól, sőt nemtől függetlenül tudnak kapcsolódni a filmmel.
Németországban élsz, ott tanultál filmkészítést. Mik a tapasztalataid az európai filmes szakmában a női rendezők lehetőségeiről?
A kalandom 2011-ben kezdődött. A külföldi tartózkodás eredetileg 9 hónapra szólt volna: egy Európai Önkéntes Szolgálat elnevezésű programmal mentem ki Észak-Németországba, tehát nem terveztem hosszú időre. Ennek most már 15 éve, úgyhogy mondhatjuk, hogy jócskán túlléptem az eredeti tervet. Németországban egy filmfesztiválhoz kerültem és ott döntöttem el, hogy megpróbálom a felvételit a Berlini Filmakadémiára. Nagy meglepetés volt, hogy felvettek, mert bár a felvételi nagyon izgalmas folyamat, ugyanakkor kifejezetten nehéz és megterhelő volt – többszáz jelentkezőből előválogatás után mindössze 20 embert hívtak be a felvételi hétre, a képzésre pedig ebből csak 9 főt vettek fel, köztük engem is. 6 nő és 3 férfi került az osztályunkba, ami azért is érdekes, mert a rendezők között még mindig nagyon kevés a nő. Ez igaz Magyarországra és Európára is – a statisztikák 27%-ra saccolják a női rendezőket. És nagy valószínűséggel Európán kívül még rosszabb a helyzet.
A női sors egyik nagy kérdése a gyermekvállalás, a család kérdése. Ez a dilemma a művészvilágban sem szokatlan. Miért foglalkoztatott téged a kérdés?
Természetesen engem is foglalkoztat ez a téma nőként és művészként is. Az elmagányosodás, a munka és a magánélet közötti feszültség, a családalapítás kérdése mindenki életében felbukkan előbb vagy utóbb, és különböző módon alakítja az egyén életét. Ez a világ minden részén egyformán jelen van, a különbség az, hogy a döntés milyen irányba fordítja az ember jövőjét – amit a körülmények is befolyásolnak, az adott társadalmi konvenciók, ami mindig kor- és helyfüggő, de politikai berendezkedéstől sem független. A művészet, a film jó eszköz arra, hogy fókuszba hozza ezeket az életkérdéseket és a körülöttük lévő, sokszor láthatatlan struktúrákat. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, de a film gondolkodásra késztethet és változásokat indíthat be – remélhetőleg egy élhetőbb társadalmi berendezkedés felé.
Mit tervezel a következő időszakra?
Az iskolai témát szeretném tovább vinni a következő nagyjátékfilmemben, melynek munkacíme „Nincs itt semmi látnivaló”, ami a Pannónia dicséretéhez hasonlóan a magyarországi viszonyok szatirikus megközelítéséből építkezik. Mivel eredetileg magam is tanárnak készültem, vannak saját tapasztalataim is és közel áll a szívemhez ez a téma, még ha a filmezés felé is fordultam végül az oktatás helyett. Ezt a filmet is nemzetközi koprodukcióban tervezzük, de Magyarországon szeretnénk forgatni, ha tudunk rá magyar pénzt szerezni. De vannak B-tervek is, például Románia, hiszen Erdélyben rengeteg tehetséges magyar filmes alkotó és színész él, mindemellett vizuálisan is inspiráló hely. Az elmúlt másfél évben a német filmiparban egyébként jelentős átalakulás volt, ezért rengetegen állnak most sorba támogatásért – hiszen a reform miatt másfél évig zárva voltak a pályázatok. Ezt az átmeneti időszakot projekttervek kidolgozására, fejlesztésére fordítottam amellett, hogy befejeztem a Mambo Maternicát és forgattam egy rövidfilmet a Margó Irodalmi Fesztiválnak.
A következő időszakot meghatározza a Mambo Maternica nemzetközi körútja és utóélete. Remélem, lesz még dolgom vele. A filmtervek mellett jelenleg egy berlini magyar queer filmfesztivál előkészítésén is dolgozom. A másik tervem pedig, hogy szeretnék létrehozni egy írói ösztöndíjat Kelet-közép-európai női forgatókönyvíró-rendezőknek, akik az első nagyjátékfilmjükön dolgoznak. Ezt Budapestre tervezem, európai finanszírozással.
Csaba Beatrix
képek: Mambo Maternica FB oldala
