Sokan azt gondolják, hogy vígjátékot játszani igazán könnyű feladat, hiszen a jó szöveg és a helyzetkomikumok láncolata egyenes út a sikerhez. A valóság azonban az, hogy számos nehézség rejlik egy nagy nevetéseket kiváltó, sikeres előadás létrehozásában. Kemény munka áll a könnyednek látszó darab hátterében. Pálfi Kata két szerepben is megcsillogtatja a tehetségét a Dupla vagy semmi előadásban, ami különleges estét ígér a nézők számára.
Nehéz Woody Allen vígjátékot játszani?
Ezen így még nem gondolkodtam, hogy vannak-e nézői elvárások. Én most először játszom általa írt darabot és azt gondolom, hogy ezt nem is lehet másféleképpen játszani, mint Woody Allen módra. Számomra nagy segítség, hogy imádom őt. Azt hiszem, minden filmjét láttam. Van, amit többször is megnéztem, nagy kedvencem az Annie Hall, amit tökéletesnek tartok. Woody autonóm jelenség, minden műve markáns, a karakterei sajátosak.
Vígjátékot valójában nehéz próbálni. Fontos a ritmus, a másodpercre tökéletes kapcsolódás a poénok felépítése érdekében. Mindenkinek megvan a csúcspontja. A közös munka során kialakul, hogy melyik jelenetekben kell teljes erőbedobással jelen lenni, és melyek azok a pillanatok, amikor kicsit lejjebb lehet venni az energiaszintet azzal együtt, hogy akkor is teljes jelenléttel vagyunk ott a színpadon. A próbaidőszakban, amikor ismerkedünk a szöveggel, a szituációkkal, mi magunk is nagyokat nevetünk. De mire eljön a bemutató, addigra nekünk az a dolgunk, hogy a nézőket nevettessük meg, ez pedig csak szigorú menetrenddel lehetséges. Arra is figyelnünk kell, hogy kellő fegyelemmel tartsuk meg az arányokat, a túl sok ötlet nem biztos, hogy jót tesz egyelőadásnak. Én magam egyébként „nevetős” színész vagyok, ezért szükség is van önfegyelemre, hiszen az előadás során a színpadon teljesen „komolyan” kell játszani. A főpróbahét idejére nekem mindig eljön egy olyan pillanat, amikor belefeledkezem a kollégák játékába, a csúcsra járatott szerepükbe, akkor én csak élvezem a helyzetet, és utána tudom folytatni a munkát. A sokhetes próbák során „megtanuljuk” a darabot, kívülről-belülről ismerjük a jeleneteket és tudjuk, hogy mi vár a nézőkre. Amikor játsszuk az előadást az egy „módosult tudatállapot”, és akkor mi már meg tudjuk állni, hogy nevessünk a poénokon. Sőt, engem kifejezetten motivál a nézői reakció, mert akkor úgy érzem, hogy jól végzem a dolgomat.

Pálfi Kata
A rendező mennyire hagyta, hogy a színészek hozzátegyenek ötleteket az előadáshoz?
Fontos az irányítás, nem szabad elengedni a gyeplőt. Mivel a színészeknek is vannak saját ötleteik egy-egy jelenethez, elengedhetetlen, hogy egy külső szemlélő, a rendező megtartsa a kellő egyensúlyt, mert különben elszabadulnak az energiák. Woody Allen pontosan megírta a karaktereket és a szituációkat. Ha ezt jó vonalvezetéssel a rendező egyben tartja, akkor tökéletes előadás tud megszületni. Szerencsés helyzet, hogy Puskás Dávid külföldön tanulta a szakmát, ráadásul Amerikában, ami szerintem segítette ezt a folyamatot. A Kripli című darabban dolgoztunk már együtt, ismertem a munkamódszerét. Úgy vélem, hogy más, mint a „hagyományos magyar színház”. Ő képviseli azt a nyugati, angolszász, Broadway stílust, amit itthon kevesen ismernek. Ez egy nagyon egyenes, nagyon pontos, nagyon professzionális, jó értelembe vett nyugati típusú bulvár-technikai színházi előadás, amit a Centrál Színház igyekszik behozni a repertoárjába.
Ugyanakkor mégis hordoz magában egy olyan réteget a színészeken keresztül, ami nem idegen a magyar nézőktől, és talán mondhatjuk, hogy sajátosan magyar a karakterek megformálását illetően.
Így van, hiszen a darabba az nincs beleírva, hogy a színésznek hogyan kell magát a karaktert megformálnia, ebben kaptunk szabad kezet a rendezőtől. A próbák során ő maga is épített a művészek személyiségére, csak az volt a kérés, hogy a tempó és az összjáték ugyanazon a magas szinten maradjon. Ez így együtt pedig képes volt megteremteni a vígjátéki elemek itthon megszokott sajátosságait is. Egyébként a kapcsolati konfliktusok, a hűség és a hűtlenség kérdése és az ebben rejlő vígjátéki lehetőségek nemcsak Amerikában jellemzőek, ezért az erre építő vígjátékok a világ szinte minden pontján népszerűek. Az mindenhol egyforma, hogy a szereplők tulajdonképpen a végletekig képesek elmenni egy-egy helyzetben és küzdenek a saját igazukért, amiből végletes és egyben nagyon humoros szituációk születnek. Egyébként egészen más a két rész, amit Puskás Dávidnak köszönhetően az író karaktere köt össze, miközben a színészek ugyanazok, tehát valójában egy előadásban két különböző szerepet játszik el mindenki anélkül, hogy közben szünet lenne. Viszont a humor mindkét részben folyamatosan jelen van Woody Allen-módra.
Csaba Beatrix
fotók: Centrál Színház





