Hirtling István nyerte idén a VI. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon Varga Ádám, Nosztalgia című filmjében nyújtott alakításáért a legjobb férfi színész díját. A népszerű, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művészt mozifilmben az utóbbi időben ugyan nem láthatta a közönség, fiatal művészek vizsgafilmjeiben azonban szívesen vállalt szerepet, amellett, hogy színpadon több színházban is játszik. A szakma szeretetéről és a pályán eddig eltöltött több, mint négy évtizedről is beszélgettünk, amelyben a prózai főszerepek sorától, a zenés darabokon keresztül a vígjátékokig, nagyon széles a művészi paletta.
A Nosztalgia rendezője Varga Ádám, a Werk Akadémia mesterképzésének hallgatója volt, az ő vizsgafilmjében játszott szerepemet jutalmazták. Ádám megkeresett a film ötletével, elolvastam a forgatókönyvet és igent mondtam. Ez egy rövidfilm, melynek története egy hagyaték körül forog, aminek kapcsán a családnak szembesülnie kell az elhunyt nagypapa múltjában lévő sötét folttal. Izgalmas feladat volt számomra, sokat dolgoztunk a forgatókönyvön és a dialógusokon. Érdemes lenne ezt a témát nagyjátékfilmben is kibontani, mert izgalmas lehetőségek rejlenek még benne. A film a pápai fesztiválon a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte. Jó érzés volt, hogy a szerep eljátszására casting nélkül eleve engem kért fel a rendező.
A Nosztalgia előtt nemsokkal, szintén egy vizsgafilmre kértek fel, az is jó munka volt. Szeretek fiatal művészekkel dolgozni, örömmel vállaltam el ezeket a felkéréseket és talán mondhatjuk, hogy a közös munkák során segíteni tudom a pályakezdésüket is. Ugyanakkor a játékfilmes szakmának úgy tűnik nem vagyok látókörében, mert a mozifilmes felkérések elkerülnek, aminek az okát sajnos nem tudom. Mindenesetre szívesen dolgozom az új generációval. Őszintén kíváncsi vagyok arra, miként látják a világot, hogyan fogalmazzák meg szemléletmódjukat a munkáikban.
A fiatal szakemberekkel és az új színészgenerációval, a közös munka során megtörténő mentorálásán túl, a művészoktatásban vállal szerepet?
A kétezres évek első felében Kerényi Imre kérésére néhány évig tanársegédkedtem a Színművészeti Főiskolán, azonban be kellett látnom, hogy ez nem nekem való. A művészeti oktatás olyan típusú felelősség, ami szerintem teljes embert kíván. A „színészpalánták” nem azt várják, hogy néhány órában foglalkozzanak velük, hanem azt, hogy a szakmát mélységében tudják tanulni. Ezért én úgy látom a művészképzést, hogy legalább két évig csak mestertanároknak kellene a szakmát tanítani, nem olyan elfoglalt színészeknek, leterhelt igazgatóknak és rendezőknek, akiknek számos egyéb feladatuk mellett kell az oktatásban is helyt állniuk. Színházszakmai gondolkodásmódot kell tanítani a mesterség mellett. Hogyan kell elolvasni egy darabot, hogyan kell egy szerepet elemezni, mik a szerep és karakterviszonyok, hogyan épül fel egy előadás, hogyan működik a színház. Azt is meg kell tanulniuk, hogy a színház közösségi műfaj, amelyben együtt dolgoznak a színészek, az alkotók és a háttérdolgozók. Amikor már mindent megtanultak a hallgatók a mesterségről, csak azután kellene aktív alkotók mellé kerülniük színházakhoz. Én ezt gondolom a színészképzés reformjáról. De attól függetlenül, hogy oktatóként nem veszek részt a színészképzésben, szívesen mondok véleményt, adom át a tudásomat, mentorálok fiatal művészeket a közös munkákban vagy amikor megkérnek erre. Kétségtelen tény, hogy az elmúlt több, mint 40 évben sok tapasztalat és tudás felhalmozódott bennem, számos színészkolléga és rendező hatott rám a pályám során, amelyek formálták a színészi munkámat, és amely hatások, valamint a bennem meglévő színészi, színházi ismeretek hasznosak lehetnek a pályakezdők számára.
A Vígszínház társulatának tagja, de nemcsak ott láthatja a közönség. Nemrégiben mutatták be a Vigadóban a Láncreakció című előadást, valamint két új bemutató főszerepére is készül ősszel: a Rózsavölgyi Szalonban és a Játékszínben, melyek után a Vígszínházban is lesz két bemutatója.
Örülök minden feladatnak. Ugyanolyan elkötelezettséggel játszom kisebb szerepeket, mint egy darab főszerepét. Amikor egy színész valamelyik társulat tagja, akkor természetes, hogy nemcsak címszerepeket játszik. Az persze nem jó érzés, ha a kiemelt szerepekre sosem őt választják, hanem mindig más színészekben gondolkodnak a rendezők. Ugyanakkor én úgy nevelkedtem, hogy értékelni kell minden feladatot, amit megkap az ember. Szerencsés vagyok abban, hogy több színházban is játszhatok, többféle karaktert és főszerepeket is megformálhatok. Egybevéve sok előadásban láthat a közönség, különböző nagyságú szerepekben. Az, hogy kiben gondolkodik egy rendező, az mindig az ő döntése akkor is, ha egy adott színház konkrét társulatában kell gondolkodnia, és akkor is, ha szabadon választhat a színészek közül. Nekem a több, mint 40 év során, amióta a pályán vagyok, mindig sok feladatom volt, sokféle szerepet játszottam és játszom ma is, ami igazán jó élmény. Ugyanakkor azt nem mondom, hogy nem lenne jó a jelenleginél is több izgalmas előadásban és filmben, nekem való szerepekben megmutatkozni.
Mint amilyen például a Játékszínben az Életrevalók c. előadás, amit tizedik éve játszunk, és még mindig van érdeklődés rá, pedig közeledünk a 250. előadáshoz. Mindez azt is jelenti, hogy folyamatosan jelen vagyok a pályán, sokszor, sok helyen és számos szerepben láthat a szakma is. Tehát azok a rendezők, akik nemcsak néhány színészben gondolkodnak, akik nyitottak arra, hogy szélesebb körből válasszanak, ismerhetik a munkáimat. A színházi szerepek tekintetében ez így is van, ezért vendégként ma is több színházban láthatnak a nézők. A filmeknél ez valahogy nem alakult ki velem kapcsolatban.
Mozifilmben jónéhány éve valóban nem, de a Doktor Balaton című népszerű televíziós sorozatban láthatták a nézők.
Élveztem a rám osztott feladatot, bár alkatilag kevésbé tartom magam alkalmasnak a napi sorozatok forgatására. Ezeknek az elkészítési tempóját nehezebben tudom beilleszteni a saját életembe. Egyébként is elemzőbb, analitikusabb típusú színész vagyok, aki szereti kimunkálni, kiérlelni a karaktert, amit játszik, erre pedig az ilyen sorozatok nem adnak terepet. Emellett az is nehézséget jelentett, hogy miként tudom beilleszteni a többi elfoglaltságom mellé a rendszeres forgatási napokat.
Macskák 40. évforduló Madách Színház
Számos díjat és elismerést kapott az évek során. Ezek azt mutatják, hogy nemcsak a nézők szeretik, hanem a szakma is elismeri az évtizedek során nyújtott magas színvonalú színészi teljesítményét. 2025-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották, valamint ugyanebben az évben megkapta a Tolnay Klári-díjat is, amelyet a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület ad a magyar színház- és filmművészet szolgálatában nyújtott magas színvonalú és odaadó munkásságért.
Megtiszteltetés, hogy egy éven belül két elismerést is kaptam, jó érzés tagja lenni annak a csapatnak, akiket díjra érdemesnek találnak. Mindkét elismerés emberileg és szakmailag is nagyon jólesett. Annál is inkább, mert ez valóban azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedek munkája nem volt hiábavaló. A pályám során mindig sokműfajú voltam, és igyekeztem mindenhol tisztességes munkát végezni, bármekkora szerepre kértek is fel. Emellett az is fontos számomra, hogy higgyek abban, amit csinálok. Meglegyen a választás szabadsága, és csak olyan szerepeket vállaljak, amit szakmai és morális értelemben is megalkuvás nélkül tudok megformálni.
Csaba Beatrix
Aranydió díj képforrás Facebook
Életrevalók képforrás jatekszin.hu
Az államtitkár úr c. előadás képforrás vigszinhaz.hu
Macskák 40. évforduló Madách Színház képforrás Youtube
Kiemelt kép: Életrevalók c. előadás, forrás jatekszin.hu
