Élet mesék…
Azt mondják, az életnek nincs vége. Ahogy kezdete sem. Az élet csupán létezik. És amit mi emberi életként érzékelünk, az mindössze egy belépő pont és egy kilépő pont közötti szakasz a létezés véget nem érő folyamatában.
Az élet, önmagában véve kétségtelenül létezik. A sokfélesége is szemmel látható. Minden bizonnyal van az Univerzum egyéb részeiben is, habár az általunk ismert létformát eddig hiába kutattuk a számunkra belátható térben. Azt a formáját, amit mi emberi életként ismerünk. A létezés azonban sokkal kézzelfoghatóbb. Lévén, az anyag megnyilvánulása milliárdnyi formában látható, ha feltekintünk a csillagos égboltra. Vagy ha mondjuk megnézzük a Hubble űrteleszkóp képeit. Csillagok, bolygók, megszámolhatatlan anyagba öntött létezés. Ami tagadhatatlanul, tehát az emberi szem számára is, vagyis felfogható formában és nagyon is valóságosan, ott látható az ég boltozatán. A távcsöveknek és ma már az űrteleszkópoknak köszönhetően, láthatóvá is válnak az ember számára. Bár a valóságban szinte felfoghatatlan távolságban vannak tőlünk.
Spirál galaxis, a Hubble űrteleszkóp képe, forrás: NASA
Az emberi élet ebben a hatalmas, univerzális rendszerben olyan apró pont, ami még távcsővel sem látszik messziről. Nem, nem kell ehhez másik galaxisba elutazni. Elég egy űrhajóra ülve felemelkedni. Na jó, azt sem kell. Elég egy repülő is, amin naponta rengeteg ember szeli át az ég óceánját, hogy néhány óra alatt eljusson a Föld bármely pontjára. Már arról sem látszik szabad szemmel egy ember.
Utazás, felemelkedés, repülés, haladás az idővel. És lám az idő is relatív. Hiszen az órát ahhoz állítjuk, hogy a megérkezés helyén, éppen mit mutat a helyiek időmérő szerkezete.
időzónák, forrás:femina.hu/utazas/orszag-legtobb-idozonaval
Igazából vajmi keveset tudunk az életről. A sajátunkéról is. Rendszerek itt, rendszerek ott. És néha úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a „labda” két teniszező kezében, akik kényükre kedvükre játszanak velünk és nincs is beleszólásunk abba, hova ütnek bennünket. Mikor, hol érünk földet? Visszaütnek, lecsapnak, vagy a vonalon kívülre ütnek, mert túl nagy volt a lendület. Ahogy éppen sikerül.
Alice egyébként egy jelenetben kiszabadítja a sünt, akit „labdának” használ a Nagyfejű királynő a játékához.
Minap gyerekekkel dolgoztam. 8-9 évesekkel. Éppen az Alice Csodaországban című filmmel foglalkoztunk, mint analógiával. Az élethelyzetek hasonlóságát megfejtve. Értették. Élvezték. Tudták. Jó volt…..
Alice „naggyá” válik a csodák birodalmában vagy „kicsivé” zsugorodik, ha arra van szükség. Tehát mindig éppen akkora, amilyennek az adott helyzet megkívánja. Persze nem egyedül ügyes. Mindig van segítsége. Azonban belül, az érzéseiben is érlelődik a történet közben. Átlépve minden félelmén, „beleáll” a saját kimért feladatába. És megcsinálja, amit reá mért a lecke. Persze hangsúlyozom, van segítsége. Neki, a mesében, mindig van. Azonban a segítség csak a megcselekvés közben és annak hatására érkezik. Éppen akkor, amikor már nélkülözhetetlen. Persze győz. Na jó. Ez egy mese!….mondják most többen is.
Alice Csodaországban forrás: disneyplus.com
A mesében sem mindig győz a főhős. Néha ő is csak eszmei győzelmet arat. Attól függően, hogy milyen lelkületű, szemléletű maga a meseíró. Gondoljunk csak A kis hableány, A gyufaárus lány, vagy A Pál utcai fiúk történetére, és sorolhatnánk még szép számmal a példákat.
Az Alice Csodaországban olyan történet, ahol Alice nem csak a csodák birodalmában teljesíti be a küldetését, hanem a saját életében is. Ezért teljesen mást üzen egy gyermeknek, mint a felnőtteknek. Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg a filmet.
A konvenciók áttöréséről, a nemet mondani tudásról, a saját életfeladat beváltásának lehetőségéről is szól. És talán pont azért kerül Alice a maga Csodaországába, hogy miközben csak úgy mellékesen megmenti Csodaországot, a Fehér királynőt, segít a Kalaposnak és a többieknek, eközben felnőhessen. Felnőtt nővé érik, az álmodó kislányból. Visszatérve a saját életébe, a saját emberi létezésének mezsgyéjére, már valóban felnőttként tud döntést hozni önnön választásáról. Mert közben megtörténik a metamorfózis. Megtörténik az átalakulás.
Alice már tud saját döntést hozni. Pedig társadalmi szempontból, a konvenciók országában élve, még ott a popsiján a „tojáshéj”. Még éppen csak annyi idős tini lány, akit pont férjhez lehet adni abban a világban, az egzisztencia biztosítása érdekében. Mese? Koránt sem. Korrajz. Társadalom-történet. Az emberi döntéshozatali attitűd megnyilvánulása.
Maga az Élet, amiben vannak belépő pontok és kilépő pontok is. Még meghalni sem kell hozzá. Hány és hány ismerős, barát, rokon és ismeretlen lép be nap, mint nap az életünkbe, vagy lép ki onnan. Mert elköltözik, mert véget ér egy iskola, mert megházasodik és a Föld másik felén kezd új életet, vagy mert tényleg dimenziót vált. Olyan is van, hogy éppen mi magunk kerülünk új munkahelyre, élettérbe, más városba, másik országba. Esetleg eljön az idő, amikor egy ponton már másképpen gondolkodik rólunk valaki. A kapcsolatról. És az ő megítélése szerint, többé már nem tartozhatunk a társaságába, az életébe. És akkortól, már nem találkozunk, mert megszakadt valmi közöttünk, és nem lehetünk az ismerőse, barátja vagy éppen a társa.
forrás: National Geographic
Van, amikor nem ennyire végleges a változás. Például amikor felnő a gyerekünk és a saját útját kezdi járni. Vágyott vendéggé válik az életünkben. Aki megtisztel minket azzal, hogy a szeretetét kinyilvánítva ránk nyitja az ajtót, amikor csak szűkös ideje engedi. Vagy smst ír, esetleg telefonál, messengeren vagy videóhívással keres. De ez abban az értelemben jó változás, hogy amikor éppen nincs velünk, akkor is tudva-tudjuk, hogy Ő van. Csak éli a saját életét, megy a dolgára, családja lesz, mi pedig boldogan nézzük, hogy rendben van.
Az Élet, egy folyamat. Egy hatalmas energia folyam. És mi cseppnyi hajókként ott lebegünk a felszínén. Néha egymás mellé sodródunk egy időre, néha eltávolodunk. Időnként kikötünk és van, hogy útnak indulunk. Olyan is előfordul, hogy más vizekre „evezünk” át. Az Élet hatalmas kaland. Mindannyiunk számára. Hogy ez a kaland milyen menet közben, vagy hogy miképpen ér véget, az nem teljesen múlik rajtunk. Az viszont igen, hogy mit kezdünk ezzel az egésszel. Bár érdemes bevallani, hogy éppen úgy, mint Alicenak a mesében, bizony jól jön menet közben a segítség. Mert gyakran beleütközünk falakba, néha csapdába esünk, sőt képesek vagyunk egyenesen bajba is kerülni. Amiből koránt sem biztos, hogy sikerül egyedül kievickélni. Ennek pedig az lehet a tanulsága, hogy nem boldogulhatunk egymagunk egy teljes élettel. Hiszen ki tud egyedül felemelni egy bálnát vagy éppen egy elefántot. Hogy szemléletes példát mondjak.
Mindezzel együtt, az élet, úgy hírlik véget sosem ér. Csak átalakul. Mint ahogyan az Alice Csodaországban történetben a Bölcselő. Aki kék hernyóból, egy gyönyörű kék pillangóvá válik. És akkor, amikor már szárnyai vannak, a magasságokba emelkedhet. Megmutatva a világnak azt a gyönyörűséget, azt a finomságot, amit a „kövér” hernyóban senki, de senki nem láthatott meg.
Mindenki Alice a saját életében? Mindenkinek vannak segítői? Például olyan mint, a mesebeli Macs, vagy mint a nyuszi órával a kezében, aki előre rohan, aztán mutogatja, hogy idő van. És hőscincér is van az életünkben, aki néha véletlenül elszólja magát, bár esze ágában sem lenne ártani? Csak úgy kiszalad a száján az igazság. Mert ő tudja, kik vagyunk. Ő ismeri „Alicet”.
Vajon felismerjük magunkban az Alicehoz hasonlatos képességeinket? Felismerjük, hogy az életünk szereplői mit képviselnek? Néha igen. Azonban meglehetősen gyakran egyáltalán nem, mert túlságosan lefoglal bennünket a mindennapi élet számos feladata. Közben pedig elfeledjük szemlélni a legfontosabbat. Önmagunkat a saját terünkben. Az érzéseinket, a vágyainkat, a perspektívát, ahová ösztönösen vagy éppen tudatosan elindultunk.
Alice Csodaországban forrás: disneyplus.com
Idő van barátaim. Most én mondom. Mint, ahogy a nyuszi figyelmezteti újra és újra Alicet, amikor megmutatja az órát. Mert bár az idő, mint annyi más dolog relatív, valamint a belépő és a kilépő pont között, előre nem ismert hosszúságú életidő és út mennyiség áll csupán rendelkezésre, azért az a bizonyos óra tényleg létezik. De van egy óriási különbség az általunk ismert órákkal szemben. Azt pontosan lehet tudni, mennyi idő telt el. Azt azonban senki nem tudhatja, hogy kinek mennyi van még vissza, hogy eljutva a saját Csodaországába, rendbe hozhasson dolgokat. Eközben belenőve a saját életébe, tényleg meghozhassa a saját döntéseit. Ahogy a történetbeli Alice is megtette.
Csaba Beatrix
Kiemelt kép: Alice Csodaországban forrás: disneyplus.com
