Molnár Ferenc az emberi kapcsolatokban rejlő mélységeket villantja fel a darabjaiban. A nagy gondossággal megírt karaktereket olyan szituációkba sodorja, amelyek tele vannak élettel, humorral, miközben komoly társadalmi és személyes életkérdésekre is rávilágít. Nem véletlen, hogy a szerző művei a mai napig töretlen népszerűségnek örvendenek, színdarabjait a színházak rendre műsorra tűzik.
A Centrál Színház Molnár Ferenc: A testőr című vígjátékával nyitja meg a következő évadot, amelyben a női főszerepet a Jászai Mari-díjas Balsai Móni alakítja, aki számos Molnár darabban csillogtatta már meg a tehetségét az elmúlt évek során. A színésznő finom eleganciája, érzékeny és egyben impulzív színészi játéka remekül illeszkedik a szerző által megálmodott női karakterhez..
A népszerű művésszel a bemutató kapcsán a színészmesterség titkairól beszélgettünk.
Nagy élvezetet jelent számomra ez a főszerep, megannyi titkos réteg van benne. A szerző elragadóan formálja meg a karaktert, bemutatva a női lélek sokrétűségét. A nők számára egyébként minden helyzetben fontos a komplex feladatmegoldás képessége, a magánélet, az otthoni helytállás és a hivatás összehangolása, valamint a szakmai kiteljesedés. Ezért szükséges, hogy meglegyen az egyensúly a személyes életükben felvállalt szerepekben, miközben nem szeretnének lemondani az álmaikról sem. A testőr című vígjáték női főszereplőjével sincs ez másképpen.

Kaszás Gergő, Balsai Móni és Schmied Zoltán, Molnár Ferenc: A testőr
Egy nő a férfi tüzétől válik igazán ragyogóvá. Molnár Ferenc a darabjaiban rendkívüli érzékkel mutatja be, miképpen inspirál, hogyan hat egymásra két ember felfokozott érzelme.
A szerző zseniálisan oldja meg ezt a feladatot, miközben váratlan csavarokkal tartja fenn a közönség érdeklődését. Éppen ezért nagy ajándék az életemben, hogy megformálhatom A testőrben a színésznő szerepét. Megannyi szeretet, bölcsesség, humor, nőiesség, huncutság van a karakterben, ami nagyívű lehetőséget ad a színészi játékra. A romantika, a szerelmi évődés egyébként is hálás terep, amit kedvelnek a nézők, a vígjátéki fordulatok pedig garantálják a kikapcsolódást. Ez a színdarab egyébként azért is érdekes, mert a férfi és a nő, A testőrben színészházaspár is egyben. A történetszövés dupla csavar megközelítése így már a kezdetektől jelen van, amit csak fokoznak az események egészen a végkifejletig. Mivel az előadásban a magánéleti válsághelyzetben lévő két ember hivatása szerint színész, a szerepkörök jócskán keverednek a vígjátékban, amit Molnár Ferenc különleges érzékenységgel jelenít meg az elhangzó szövegben éppúgy, mint a helyzetek adta komikumban.
Ugyanakkor maga a dilemma nagyon is valóságos, a másik elvesztésének a lehetősége, a szerelmes férj küzdeni akarása, az asszony vágya, hogy a férfi figyelmének a középpontjában maradjon. A mindennapok szintjén megjelenő feszültségek közel hozzák a nézőkhöz a történetet. Molnár pedig vígjátéki elemekkel fűszerezi meg, teszi könnyeddé és szerethetővé a dilemma megoldásáért küzdő házaspár törekvéseit. Talán ez a színdarab töretlen népszerűségének a titka.
Schmied Zoltánnal több előadásban és filmben játszottunk már együtt, és ezúttal is mindent megteszünk azért, hogy a párosunk felhőtlen szórakozást nyújtson a közönségnek. Ugyanakkor meg kell említeni a darab többi szereplőjét is, Györgyi Anna, Kaszás Gergő, Papp János, Szabó Éva és Gats Éva játéka nélkül nem lehetne teljes az előadás. Nagyon nagy élmény volt velük együtt létrehozni és estéről-estére színre vinni a színésznő szerepét A testőrben. Remek csapat és nagyon jó stáb jött össze.

Schmied Zoltán és Balsai Móni, Molnár Ferenc: A testőr
A rendező nagyban segítheti, hogy a színészek a legjobbat hozzák ki magukból egy előadásban. Hogyan működik ez a folyamat?
Én azzal tudok jól dolgozni, aki engedi, hogy színészként hozzátegyem a saját személyiségemet, és együtt tudjunk gondolkodni, megfejteni a darab kérdéseit. Voltak rendezők a pályám során, akikkel ez az összhang kevésbé alakult ki, ott mindketten több munka árán és nehezebben boldogultunk. A leginkább A Testőr rendezőjének, Ujj Mészáros Károlynak a gondolkodásmódja áll közel hozzám. Ez nemcsak azért van így, mert vele a magánéletben is egy párt alkotunk, hiszen munkakapcsolatból indultunk. Az összehangolódási képesség alapvetően a színészi munka során született, viszont számos színházi és filmes közös munka bizonyította a működőképességét.
Egészen más munkamódszere van például Sopsits Árpádnak vagy Mundruczó Kornélnak, akikkel nekem szintén nagyon jó élmény volt együtt forgatni. Igyekszem mindig a lehető legtöbbet megtenni, mert nemcsak öröm, hanem megtiszteltetés is számomra, ha valaki velem képzeli el az adott szerepet, engem kér fel a munkára.
Balsai Móni a Centrál Színházban több olyan előadásban is játszik, amelyben a női lélek bonyolultságát és egyben varázsát mutatja meg. Ilyen a Házassági leckék középhaladóknak, vagy a Büszkeség és balítélet két színészre című darab, amiben szintén Schmied Zoltán a partnere. De nem hagyható ki a Shirley Valentine sem, ami ugyancsak a női lét dilemmáit feszegeti. A női sorsokat bemutató sornak a következő eleme A testőrben a színésznő szerepe.

Schmied Zoltán és Balsai Móni, Büszkeség és balítélet két színészre
Honnan meríti az inspirációt és az erőforrást a színészi munkában?
A szakmai tudás és az évek során megszerzett tapasztalatok sokszínűsége segít a szerep megformálásában, valamint hozzájárulnak a jó kollégák és rendezők. Emellett fontos, hogy az ember a civil életében is figyeljen a testére és a lelkére. Egyébként külföldi kollégák gyakran csodálkozva nézik, hogy Magyarországon a színészek mennyi szerepet játszanak egyszerre egy-egy évadban. Náluk az a jellemző trend, hogy egy szezonban csak egy-két szerepet vállalnak színházban és filmen. Az a fajta színészet, amikor egy repertoár színházban több előadásban szerepelünk, emellett boldogan vállalunk forgatást, fellépést és szinkronszerepet amikor felkérést kapunk, sokkal inkább magyar sajátosság. Nekem volt olyan évadom, amikor 12 különböző előadásban játszottam, ami tényleg nem kis kihívás. Nemcsak színészként, hanem emberként is erőt próbáló feladat. A mindennapi logisztikában, egyeztetésben is meglehetősen nehéz, valamint ennyiféle szerepkört egyszerre a felszínen tartani és estéről-estére az aznapi előadáshoz szükséges tudást elővenni, egyáltalán nem könnyű feladat. Mégis érzelmileg és szakmailag is nagyon inspiráló.
A színész napközben próbál, szerepet tanul, szöveget memorizál, felkészül az aznap esti előadásra, forgat, szinkronban dolgozik. Emellett neki is el kell látnia a saját háztartását, intézi a hivatalos ügyeit, foglalkozik a családdal, gyermeket nevel, megoldja mindazokat a feladatokat, amiket bárki más is tesz a saját életében. Este azonban nem a pihenés ideje jön el, hanem az aznapi szerepe várja, a színházi előadás kezdődik, amit szívvel-lélekkel és megfelelő fizikai és érzelmi kondícióban kell eljátszani. Azzal a hitelességgel, amit a közönség joggal vár el a színésztől.

Stohl András és Balsai Móni, Házassági leckék középhaladóknak
Nagyon szerethető, egyben fárasztó és néha kimerítő ez a ritmus, hiszen az életünk a játék, ugyanakkor testi, lelki és szellemi teljesítményt is kíván. A titkunk talán az, hogy rajongásig szeretjük azt, amit csinálunk és nélkülözhetetlen az is, hogy jól tudjuk beosztani az erőforrásokat. Emellett alkalmazkodni kell az aktuális szerep kívánta követelményekhez és tiszteletben kell tartani a saját határainkat. A szabadúszó státusz is tele van kihívásokkal. Megtalálni az egyensúlyt a szerepvállalásban, miközben kockázatot jelent az is, ha egy felkérésre nemet mond az ember, mert az adott időszakban például nem szeretne az anyasága kárára plusz feladatot bevállalni.
Móni számos filmben is szerepet kapott. Miben különbözik a színházi és a filmes munka?
Más időbeosztást, másfajta felkészülést kíván. Amíg a színházban estéről-estére fel kell építeni az előadást, a filmet jelenetenként vesszük fel, és a munkánk eredményét egyben csak a legvégén látjuk. Egészen más élmény ilyen kis darabokból építeni a szerepet. Nemrégiben egy fantasztikus felkérést kaptam. Herendi Gábor új filmjének, a Szenvedélyes nőknek a főszerepét játszhatom el.

fotó: port.hu
Külön öröm számomra, hogy Básti Julival szerepelhetek együtt, aki nemcsak fantasztikus színésznő, hanem elképesztően jó partner is a játékban. Rengeteget lehet tanulni tőle és nagy biztonságot adott a szakmai elhivatottsága, az a szemléletmód, ahogy a színészi munkához hozzááll. Természetesen a film többi szereplőjével is nagyon nagy élmény volt a forgatás, valamint a stáb minden tagja a maximumot hozta. Gyors tempót diktált a munka, mindössze 20 nap alatt forgattuk le a jeleneteket. Jelenleg az utómunkálatok történnek, november végére várható a bemutató a mozikban.
A testőr női főszerepe és ez a filmes főszerep különleges ajándék, ami meghatározza ezt az évet számomra.
Csaba Beatrix
Képek: Centrál Színház
Kiemelt kép: Centrál Színház, fotó Sárosi Zoltán





