Eszterhai Katalin kitárja a lelkét az olvasóknak. Nem gondolkodik azon, hogy mit szólnak majd a könyvekben leírtakhoz. Egyszerű őszinteséggel mesél az életéről. Érzésekről, amelyeket sokan még a legjobb barátjuknak sem mondanának el. Olyan, mintha a könyvet kezében tartó ott ülne Katalin nappalijában teát kortyolgatva, és személyesen beszélgetne a Kozma Pál díjas íróval. Az írás tudománya nem újdonság Katalin számára, hiszen 1972. óta újságíróként, televíziós és rádiós szerkesztőként dolgozott a magyar média több szerkesztőségében is. Kanadába kitelepülve férjével, George Lajtai csc-vel, egy percre sem mondtak le a hivatásukról. Katalin a közös filmjeik írója, rendezője, producere is. Együtt bejárták a világot, hogy a Föld különleges helyeit bemutassák a nézőknek.
Ezeket az alkotásokat a magyar közönség kevéssé ismeri. Magyar nyelven írt könyvei azonban országszerte számos olvasót varázsoltak el. Nem véletlen, hogy sok interjú, televíziós és rádiós beszélgetés készült Katalinnal az elmúlt időben, és keresztül-kasul bejárta az országot, hogy személyesen is találkozzon azokkal, akik olthatatlan kíváncsisággal olvassák a könyveit.
Az első Magyarországon megjelent könyve, az „Akaratunk gyógyereje” megjelenésekor beszélgettünk először interjú keretben. Most újra megkértem egy találkozóra. Arra voltam kíváncsi, hogy az elmúlt években megszületett, lélek kitárós, a saját életét feldolgozó könyvei milyen változásokat hoztak az életében?
Életem eddigi részében csapatban dolgoztam, hiszen a műsorkészítés, a stáb összetett munkájának eredménye. Az írás viszont teljes mértékben egyszemélyes műfaj. Amikor eldől bennem, hogy miről szeretnék írni és odaülök a számítógéphez, csak leírom a gondolataimat. Mindig a bensőmből fakad, amit írok. Sosem kell hosszasan azon gondolkodnom, hogy mi lesz a következő könyvemben. Egyszerűen előtör a bensőmből. Nem hagy nyugodni a téma, amíg meg nem születik az elhatározás. Azután már nincs más dolgom, mint hagyni, hogy leírjam. Kiírjam magamból. Amikor elkészülök az anyaggal és visszaolvasom, gyakran magam is elcsodálkozom az eredményen. Úgy tűnik, hogy a Lelkem szereti megosztani a világgal a tapasztalatait. Én csak szavakba öntöm őket, hogy mások is megismerhessék.
Bár mintegy 40 éve Kanadában élek, az anyanyelvemről nem mondtam le. Nagyon fontos számomra, hogy magyarul írjak. Nagy adomány számomra, hogy Magyarországon és Kanadában is otthon vagyok. Lényeges szempont, hogy az itteni emberekkel, és a világ számos pontján élő magyarral meg tudjam osztani azokat a dolgokat, eseményeket, amelyek -úgy érzem-, nem múlhatnak el nyomtalanul a világból. Nagyon sok visszajelzést kapok az olvasóimtól, amiben arról számolnak be, hogy hasonló történeteket őríznek a szívükben és a családjuk történetében.
A könyveid rendkívül személyesek. Valóban családi történetek, egyben az életutad is kirajzolódik benne, amely összefonódik a 20. századi történelem koránt sem könnyű időszakával. Tehát nem csak az édesanyáddal való különleges kapcsolatot ismerheti meg az olvasó.
Anyukám sorsa semmiképpen nem mondható könnyűnek. Nagyon nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül. A születésem után pedig ez az én sorsommá is vált. A maga módján mindent megtett értünk. Tulajdonképpen fel kellett áldoznia mindenét. Az egész korábbi életét. Rongyszőnyegeket szőni a gyönyörű selyemruhái felszabdalt csíkjaiból, hogy hasznosítsa, mégis megőrizze azokat, nagy lélekerőről tanúskodik. Nagy szegénységben éltünk gyermekkoromban. Ezt édesanyám nehezen viselte. Amikor leírom a történeteinket, akkor egyrészt emléket állítok neki, másrészt bennem is gyógyul a múlt, és szívből remélem, hogy az olvasók lelkét is megérintem. Az én őszinteségem talán bátorságot ad másoknak is, hogy szembe tudjanak nézni a saját életükkel. Megtalálják a személyes útjukat és fel tudják ők is dolgozni a múltbéli történéseket, amelyek mind a mai napig kísérik az életüket. Lehet, hogy valamiképpen „gyógyító könyvek” ezek, hiszen nem kitalált történetekről írok. A könyvem szereplői valós személyek. Az én életem részei. Élet-könyveket írok. Az én életem bizonyság arra, hogy fel lehet és fel kell állni a nehéz élethelyzetekből. Meg kell találni mindenkinek a saját kapaszkodóit.
Meg lehet-e fogalmazni, hogy min múlott a személyes siker? Nem mindenkinek sikerül külföldre költözve megvetnie a lábát, és koránt sem mindenki tud megmaradni az eredeti szakmájában.
Kétségünk sem volt abban, hogy ne tudnánk a szakmánkban elhelyezkedni. A hitünk mellett a kitartó akarat is kellett, és jelen volt az életünkben. Sosem engedtük el egymás kezét menet közben. Segítettük egymást nap, mint nap. Amikor akadályok gördültek elénk, együtt emelkedtünk át rajtuk. A sors megáldott bennünket egy olyan múlhatatlan szerelem gyönyörűségével, ami nem csak átsegít a nehezebb életszakaszokon, hanem közös életúttá is tudott válni. Együtt küzdöttünk és együtt örülünk az élet minden szépségének.
Egyszerűen mindent megtettünk azért, hogy a magyarországi hivatásunkat tudjuk folytatni. Nem alkudtunk meg kevesebbel. Úgy érzem, engem születésem óta a csillagok vezetnek, és a fény a legnehezebb pillanatokban sem hunyt ki bennem. Csak fel kellett néznem az égre. Meggyőződésem, hogy abban is a csillagok vezéreltek, hogy Kanadába kerüljünk, és ott sokkal nagyobb ívű pályát tudjunk megvalósítani, mint amire Magyarországon valaha is lehetőségünk lett volna. Bizonyság erre a férjem, Lajtai György 12 EMMY jelölése is. A média világában meghatározó cégeknek és televíziós társaságoknak dolgozik. A világ számos pontján lévő csodákat mutathattunk be a közös munkáinknak köszönhetően. Az élet ajándékának tekintem, hogy a sok évtizedes munka után, most az életem tapasztalatait, az azokból levont tanulságokat oszthatom meg a könyveim által az emberekkel az anyanyelvemen. Ha ezekkel segíthetek másoknak, az olyan múlhatatlan öröm, amiért hálát mondok minden nap, amikor levelekben vagy személyes találkozók során tudomást szerzek ezekről a visszajelzésekről.
Az első könyv az öngyógyítás szükségéből született. Ezt követték az önéletrajzi vonatkozású kötetek. A nemrégiben megjelent mű azonban egészen új megközelítés. Az Angyalok pórázon különleges történetek fűzére.
A három kutyám meséli el azt, amit átéltem. Ez valóban szokatlan megközelítés. Azonban jelentősége van számomra, amikor a kutyám felteszi nekem azt a kérdést, hogy miért nem tudtam én mondani először az anyukámnak, hogy „szeretlek édesanyám”. Miért vártam mindig arra, hogy ő mondja nekem azt, hogy szeretlek kislányom. Annyira vágytam a simogatására, az ölelésére. De ő beleroppant a személyes sorsába, és én nem élhettem át úgy az anyai szeretetét, mint ahogy azt én gyerekként szerettem volna. A kutyáim mind arra tanítottak, hogy sokkal szabadabban, őszintébben és szeretettelibben nézzek a világra. Elfogadóbbá váljak. Ne azzal foglalkozzam, hogy mi nem történt meg úgy, ahogy én akartam volna átélni, hanem lássam meg az élet mindennapi örömeit. Csodálkozzam rá a világ számtalan csodájára.
Talán ez az a szempont, ami hozzájárult ahhoz, hogy Kanadában sikeressé váltunk. Megtanultam odafigyelni másokra. Teret adni nekik, törődni velük, akár csak egy interjú erejéig.
Mi a következő téma, amit feldolgozol?
A szív történeteiről fogok mesélni. A szerelemről szól. Évek óta gyűjtöm azokat a történeteket, amiket az idők során elmeséltek nekem. A legkülönbözőbb korú, társadalmi helyzetű és nemzetiségű férfi és nő életének a szikráit mutatom be a hamarosan megjelenő könyvemben. Szeretni sokféleképpen lehet. A szeretet, a szerelem, a szív történetei mindenki életében megjelennek valahogy. Remélem, hogy az olvasók ezt az élet-mese folyamot is érdekesnek tartják majd, amikor a kezükbe veszik és elolvassák.
Úgy érzem, még nincs itt az ideje annak, hogy abban az értelemben „révbe érjek”, hogy ne akarjak új dolgokat felfedezni. Nagyon sok minden van bennem, amit szeretnék megosztani az emberekkel. Mert mindaz, ami történt velem, amit átéltem gyerekként, és amit az élet felnőtt koromban megadott, talán példaként szolgálhat másoknak. Bátoríthatja őket abban, hogy tiszteljék a sorsukat, szeressék az életük történeteit, és megbékéljenek a múltjukkal. Mert hiszem, hogy ez a záloga annak, hogy a jelen életük és a jövőjük teljesebbé válhasson.
Csaba Beatrix
